2012. április 3., kedd

Káderek interjú!

Amit pedig a mai délutánra ígértem, a másik interjú, az a hétvégén, Hatvanban fellépő Káderek zenekarral készült kis rövidke kérdezősködés. A zenekar dobosa, Roli fogja most nekünk bemutatni a zenekart.(Szasza)

Szasza: Mennyire van és lesz jelentősége ebben az évben ennek a 3 dolognak? Turné, album, család. Mik a terveitek ebben az évben?
Roli: Először is, rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy a család és a munkám mellett sokat foglalkozhatok olyan dologgal, amit a legjobban szeretek. A zenélés nem egy családbarát tevékenység, a velük töltött időből kell áldozni azért, hogy turnézhassak vagy, hogy a próbateremben dolgozhassunk. Hálás vagyok a családomnak, hogy minderre lehetőségem van.
Túl vagyunk egy 21 állomásos őszi-téli turnén és úgy gondoltuk, hogy tavasszal egy kicsit a háttérbe vonulunk, hogy elkészítsük az új albumot de az a helyzet, hogy kb. egy éve szaporodnak a meghívások, illetve nemrég kaptunk egy invitálást, egy közös 8-9 állomásos április-májusi turnéra a Shitpump és a Punkie zenekarokkal, amit örömmel elfogadtunk, így a dalok írását most turnézás közben kell megoldanunk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nyűg lenne a koncertezés, sőt megtiszteltetés számunkra, amikor meghívásnak tehetünk eleget. Röviden válaszolva a kérdésre, véleményem szerint rendkívül aktív év elé nézünk, ami nem csak fárasztó lesz, hanem még több áldozatot követel majd mindegyikünktől.
Szasza: Honnan jött a "Káderek" zenekarnév?
Roli:  Ha jól emlékszem, akkor 2005 óta játszunk KÁDEREK néven. Az addigi formációnk (KOLLEGA és KÁDER) átalakításával együtt döntöttünk a név leegyszerűsítése mellett. A KÁDER szó egyébként valamilyen, rendszer vagy pártszervezet szakképzett, hasznos, értékes tagját jelenti (nagyjából). A kommunista rendszerben a hatalmat kiszolgáló egyéneket nevezték kádereknek. Egyébként mielőtt bárki azt gondolná, nem vagyunk a kommunizmus hívei, a nagyapámtól hallottam sokszor ezt a szót, akit nem ismert arra mindig azt mondta, hogy "az a káder...", és amikor annak idején a banda nevén töprengtünk, ez a szó ugrott be először.
Szasza: A zenétekben mi az a 3 fő dolog, amit hangsúlyoztok? (mondanivaló)
Roli: Mivel a szövegeket én írom, ezért úgy érzem, hogy erre a kérdésre elsősorban nekem kell válaszolnom. Tizenegy-két éve amikor az első dalainkat írtuk, még többféle szempontból is gyerekek voltunk. 17-20 évesen, még nem foglalkoztunk fajsúlyosabb dolgokkal, csak éltük a magunk, viszonylag gondtalan életét, így a szövegek is többnyire egyszerűbbek, vidámabbak voltak. Ekkor születtek azok a dalok, amik az első lemezünk (Hangtalan gitár) anyagának a nagy részét képezik. 20 évesen az ember általában még nem rendelkezik olyan élettapasztalattal, hogy hitelesen tudjon írni komolyabb dolgokról. A második lemezünk (Viharcsináló) idején magamban kellett néhány dolgot helyreraknom, ennek megfelelően befelé irányuló szövegek születtek. Fontos időszak volt ez a számomra.
Manapság már más a helyzet. Egy bizonyos ponton (életkoron) túl az ember már csak erőszakkal tudja függetleníteni magát a körülötte zajló társadalmi, politikai eseményektől. A saját bőrén érezheti ezeknek a folyamatoknak a hatását. Így harmincon túl már nekem is konkrét véleményem van a hazánkban és a világban zajló eseményekről, ami megjelenik majd a készülő, új anyagban is.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése